•    Verselemzés   

    Édesanyám, egyetlen, drága,
    te szűzesség kinyilt virága
    önnön fájdalmad boldogsága.

    Istent alkotok (szivem szenved)
    hogy élhess, hogy teremtsen mennyet,
    hogy jó legyek s utánad menjek!

    (József Attila)

    Ez a vers (is) rendkívüli. Az első versszak könnyen érthető, de a másodiknak párszor nekifutottam, mire megértettem. Íme:

    “Istent alkotok, hogy élhess” = József Attila agnosztikus volt (szerintem), aki mindig vergődött a tekintetben: van-e Isten? Szeretett volna hinni benne, de nem tudott. Néha tudott, mindig próbált, de csak kevés sikerrel. Tovább olvasom »

    Share
  •    Fotók-ihlette érzéseim… (7) (RLZs)   

    Kattints a képekre, hisz érzéseimet azokra írtam… (A fotók szélén megjelenő nyilakkal lapozz…)

     

    Share
  •    az üresség légzése   

    az üresség légzése olyan, mint mikor kivész
    belőled a létező, és már csak utálni tudsz.
    elhatalmasodik benned a minek? és a kinek?…
    szemben állsz a világgal, mindenki ellenségé lett,
    holott te mindig, mindenütt jót akartál.

    sosem értettek és elfáradtál.
    elfáradtál a sok együgyű szimplaságát cipelni, és
    a szélmalomharcban belátod, – a szél erősebb…

    (Rajnai L. Zsolt)

    Share
  •    Amerikai ima (hobo)   

    Néha úgy érzem nem kell írni… A lényeget már megírták mások. Jól van így…

    Ez a mű olyan szép és igaz…., ha képes vagy átlátni a durva páncélon, mely a törékenységét rejti….

    Share
  •    Rajnai Lencsés Zsolt: Modern sztoikus kiáltvány!   

    Olyan sok előember rohangál ebben a félresikeredett világban. És nem tudják, hogy Embernek lenni mit jelent…
    Az embert az állattól az értelme és erkölcsi érzéke különbözteti meg. Az, hogy van lelkiismerete.

    Kaparni az életért mindenáron? Minek? Hisz a halál úgyis elragad. Ez közös: hogy a halál elragad. Ám amiben más lehetsz, mint a sok előember, hogy amíg élsz, Ember maradsz, így nagybetűvel írva! Látod?  “Ember”.

    Mert nem taposol, nem tülekszel, nem használod ki embertársaidat, különben egy napon arra ébredsz, hogy, mikor hajótörést szenvedsz másodmagaddal egy lakatlan szigeten, mikor elfogy az élelem, éjjel elvágod annak a torkát akit szeretsz, és kimetszed a szívét, és a túlélés nevében felfalod, csak azért, hogy 3 héttel tovább élj!

    Higgy nekem, ha ma aljas vagy “kicsiben”, akkor, ha a szükség úgy hozza, aljas leszel “nagyban is”… És kérdem én: minek? Azért a pár hétért, hónapért, évért megéri, ami még hátra van? Hiszen úgyis csak azt az egy nyomorult pillanatot birtoklod amit éppen élsz, és a múltban leélt éveidet nem adod össze, és nem kapod vissza abban az egy véges pillanatban! És a halál elragad majd téged is, bármikor e nyomorult pillanatból! Hát megéri állatnak és előembernek lenni és maradni? Tovább olvasom »

    Share
  •    Középeurópai hobo blues (1)   

    Share
  •    Otis Redding ~ Love Man   

    Share
  •    Rajnai Lencsés Zsolt: Strófák   

    lángot vet a nyár két szemedben…
    mennyi sár… mennyi sár
    alig szárad…

    vizei meg mind ide lengnek…
    int a nád… int a nád…
    és nem fárad…

    lángot sző az éj dalomban,
    lenni jó, lenni jó,
    tudom, – karodban…

    aztán a szív ha újralobban
    csuklik is, botlik is
    de megint dobban…

    értesz-é? értesz-é? – kérdezősdi,
    be sok itt… be sok itt…
    a konok élősdi…

    vigyél el vigyél el, – úgy kívánom,
    bár esne ma szememre
    örök álom…

    Share
  •    Rajnai Lencsés Zsolt: Belőled lélegzem…   

    Az alábbi vers erre a dallamra íródott…

    . Get Adobe Flash player

    Rád gondolok most,
    mert a karomban rezgesz,
    s úgy lélegzem belőled, mint csönd
    a dalból, mely a csöndről énekel…

    Karom átfonja egész lényed,
    miközben vállam orcád temetője.

    Belőlem nősz ki éppen…

    Ahogy múlnak perceink, figyelmem
    lázasan szövi rongyos vágyait tebenned…

    Maradj velem, ha zúg is
    körülöttünk “a minden”, mert bordádból
    teremt új éltet közös álmunk…

    Látod? Mint bronzmadár gubbaszt
    védtelen lényed könnyű lelkemen,
    mégis te vagy az oázis, az erő és a mítosz…

    Térdeden kis kezed, mellemen a szíved,
    s bokádon jajong lélegzésem…

    A semmiből nőttünk ki te meg én,
    ülj meg hát csípőmön csöndben,
    s ejtőzz bennem, mint anyjában a gyermek…
    Ó bár tudnám mit éreznek olyankor az anyák!

    Jó vagy te nékem, mert hajlasz rám,
    mint friss nád az ifjú szélre,
    és mert él minden kis mozdulatom bennem…

    Share
  •    Rajnai Lencsés Zsolt: Ha az érzés…   

    Nyugalmas szélrózsa szórja lépteit felettem.
    A fűben fekszem, szemem felhőbe vész.
    Halandó dal zúg a szívemben…

    Bogár a fán, – kicsinyke világként esdekel a rügyön!
    Paránya most érzéseimnek.

    Enyhe sírás sző át, és köt ide szelíden…
    Veled volna lenni jó.

    Repülni képzelt világok árva
    árnyaiba mártva, mint ifjúkor, ha repdes.

    A szív, mondd: mért figyel magára?
    Hisz folyam és szenvedés, folyam és szenvedés,
    ha a létezés időt kér magának…
    Ó fogékony merészség, te kinek szólítod magad? Tovább olvasom »

    Share