…És éltünk egyetlen virágszálon,
mert aprócska lényünk vígan elfért ott…
Igen, ma éjjel erről szólt az álom,
figyelj rám kicsit, elmondom legott…

Ott éltünk, te meg én, az erdőszélén,
a Kavics-út mellett, tőle jobbra,
árnyas lomberdő hetedik szegélyén,
hol fölénk nyúlt vad boróka bokra.

Magas, hajlékony pipacs volt a házunk,
virágon úgyse lakott senki még,
finoman hímezett kis világunk
felett magasan szökellt a szőke ég. Tovább olvasom »

Élt valahol kinn a réten egy fűcsomó. Egyszerű volt és magányos. Nem volt szép, sőt, mint mondják kifejezetten csúf teremtés volt. Míg társai sudáron, feszesen nőttek az ég felé, addig ő puhán, girbe-gurba alakkal és ütött-kopott ábrázattal roskadt a földre. A többi fűcsomó és a szép virágok gyakran mulattak torzságán, s megjegyzéseket tettek. Volt, aki csak különcnek, mások betegnek, vagy puhának tartották, de a legtöbben csak nevettek rajta. Idővel aztán ráuntak a gúnyolódásra és elfordultak tőle, így a füvecske magára maradt, amit nem is nagyon bánt, hiszen kinek kellenek ilyen barátok?

Tovább olvasom »