Az alábbi vers erre a dallamra íródott…

.

Rád gondolok most,
mert a karomban rezgesz,
s úgy lélegzem belőled, mint csönd
a dalból, mely a csöndről énekel…

Karom átfonja egész lényed,
miközben vállam orcád temetője.

Belőlem nősz ki éppen…

Ahogy múlnak perceink, figyelmem
lázasan szövi rongyos vágyait tebenned…

Maradj velem, ha zúg is
körülöttünk “a minden”, mert bordádból
teremt új éltet közös álmunk…

Látod? Mint bronzmadár gubbaszt
védtelen lényed könnyű lelkemen,
mégis te vagy az oázis, az erő és a mítosz…

Térdeden kis kezed, mellemen a szíved,
s bokádon jajong lélegzésem…

A semmiből nőttünk ki te meg én,
ülj meg hát csípőmön csöndben,
s ejtőzz bennem, mint anyjában a gyermek…
Ó bár tudnám mit éreznek olyankor az anyák!

Jó vagy te nékem, mert hajlasz rám,
mint friss nád az ifjú szélre,
és mert él minden kis mozdulatom bennem…

Szárny-szegett vándor-est
méreget képeket,
rejti most szép szemét
ifjú perc, – lépeget…

Rügyezőn tavaszos
kedvem is szebben rezg’,
csordul le zamatos
ajkamon, – pergeteg…

Szellőcske izgatag
vágy-lépő lenge-est,
táncol már súlytalan,
szívemet szegve meg… Tovább olvasom »

Az ijedtség roska bokra
felbukkan ma hiányodba’,
s csak visz, cibál, mint hínár,
gyúlékony kis semmi sodra…

És lángot vet forró lényed
idecsámborgó emléke;
s e szép szüretben születek
ma újjá gyöngéden véled…
Tovább olvasom »

Mikor nem vagy, lelassulnak időim.
Búval feddőzik a reggel,
s a lét csonka vackán sárfelhőim
vállaimra gyűlnek, pihennek…

Mikor nem vagy, torpan a lendület
két jól szabott szó között.
És visszhangos, mindenestül üres
tereken a gondolat alig zörög.

Mikor nem vagy, gyűrt rongyait aggatja
rám sok cinikus pillanat,
és mint kifosztott remete altatja
kínját bennem a megkeseredett falat.
Tovább olvasom »

Drámákat vérző szívem nem teátrális,
csak érző. Hisz’ a drámák odakinn peregnek..

S gyöngyöket álmodni jó,
ha el is viszi mind-mind a folyó…

Gyöngy voltál, fehér gyöngy,
s én vakon álmodoztam benned…
Tovább olvasom »

nem az a baj, hogy nem voltál az enyém,
sem az, hogy nem szerettél,
hanem hogy nem éreztél engem,
vagy ha mégis, akkor nem mondtad,
ha akartad is, gyöngén; – én nem hallottam…

nem az a baj, hogy rajtam átléptél,
sem hogy száz szavad szegted,
csak az, hogy néma maradt a szíved,
vagy ha mégsem, a szád mindenképpen…

Ez a vers szerzői jogvédelem alatt áll. Másolása, utánközlése TILOS!

Mentális terek rajzanak
korláton innen és túl.
Ne kelts fel álmaimból!
Horpadásnyi jókedv tipeg
szívemen törékeny lábon,
hagyd még, hogy vigyen,
csak vigyen tovább az álom,
mert arcod sóhajomba’ leng,
száraz füstként csókol, kereng,
bennem bújik, megáll és földereng.
Tovább olvasom »

Százkezű fák ölelik a horizont szélén
padok lengő szegélyét,
merengő estékbe vesznek útjaink.

Őrálló villanypóznák rajzanak mellettünk
szerelmesen, s bokrokból fon
koszorút bokánkra szelídségünk…

Itt ülsz mellettem, bár virágok térdelnek
közöttünk. Messziről háború szele zsong esténkbe
félszeg-gyáván megbontva az idillt, de
bizalmunk angyalként mosolyog ránk.
Hullámzó lángokba kapaszkodunk, te meg én,
lélek lángjaiba, – erősen… Tovább olvasom »

Tartozol még nekem…
Azzal, hogy egy margitszigeti padon
fejem alá hajtod az öled,
és kezed lázas homlokomon megpihenteted…

Hogy csendben nézhessem combodról
égen futó felhőimet, amik fűcsomónyi szélben
összeborzolódnak arcomra ejtőző
szalmahajaddal…

Tartozol azzal, hogy megérts egyszer.
Hogy szeress, és ne csak használj…
S egy csepp kimondott jószóval is tatozol,
hogy kamasz-jókedvedbe ragadjon felnőtt,
beszédes bátorságod,
s hogy ágyam fölé akaszd makacs természetedet,
mint szögre a kabátot.

Szerzői jog

Egy csepp közelség ténfereg ma nálad.
Rám vetett szép szemed itt őgyeleg.
Arcomba csupasz tekinteted árad
olyan őszintén, hogy megremegek.

Maradj így, ne menj, ne mozdulj most kérlek,
mert rám esett két szemed karjába
csimpaszkodom, és én is téged nézlek,
megértve sorsom pillád sarkába’.

Figyeled kérlelő makacs nézésem,
amint szemedben magamat látom,
és hallod vesztőhelyemen, békésen
a neved, – ahogy égre kiáltom!

Szerzői jog